Ez egy rövid poszt lesz, mert szerencsére nem túl tartalmas a téma, de mert időnként találkozunk velük, megismertetem a kívülállókkal ezt a típust.
A baksisról még eddig nem esett szó, de a pult mögött, ha az ember korrekten dolgozik, azért oda-odacsúszatnak némi jattot, nincs is ezzel semmi baj.
A hozzáállásom megértéséhez elmesélek egy történetet: évekkel ezelőtt történt, hogy bementem dolgozni, de annyira hóvége volt (15-e lehetett), hogy üzemanyagom csak odafelére volt és nem tudtam, hogy miből fogok ebédet venni és hazajutni, de ugye majd csak lesz valahogy. Egy vásárlónak megszereltem valamit, gondolatban már dörzsöltem a tenyeremet, és az ügyfél kezében a várakozásnak megfelelően meg is jelent egy kétezres. Meg vagyok mentve -gondoltam, -Ugyan, hagyd csak -kérettem magam és biztos voltam benne, hogy tukmálni fogja vagy otthagyja a pulton, ahogy minden rendes vásárló tenné. De nem. -Hát jó, akkor köszi -mondta és a négybehajtott bankjegyet visszacsúsztatta a zsebébe. Neeeeeee!!!!! -kiáltotta a belső hang, de nem szóltam, csak nyeltem egyet. Szinte lassított felvételként láttam eltűnni a zsebben a bankót, a könnyeim csorogtak. Na akkor eldöntöttem, hogy bármi legyen, amit nyújtanak felém, arra lecsapok, amit adni akarnak, azt mindent elfogadok. Megérdemlem, megdolgoztam érte, adják, belefér, jól jár mindenki.
Aztán történik, hogy valami csip-csup dologra az ügyfél kirak egy ötezrest. Vagy egy tízest! Benyelem persze, mit is tehetnék, az életösztön megakadályozza, hogy visszautasítsam, udvariasságból sem kéretem magam többé. Aztán másnap nyitásra már ott van az illető. És másnap is. Következő héten is háromszor is. Leszólít az utcán, a közértben, este kijön lakásra is, ha úgy hozza a szüksége. Odáig jut a dolog, hogy ha az ember nem parancsol megálljt, még a mosógépét is velem cipeltetné fel a hetedikre, hiszen "ugyan már, ez még belefér, nem?" öntudatosabbaknál: "férjen már bele ez is!".
Ott bánod meg, hogy valaha egy forintot is elfogadtál ettől az idiótától. Naivan azt hitted, hogy ebből az emberből potyogni fognak a tízezresek, ha látja a segítő szándékot, annál is inkább, mert csak a felni a kocsiján ér annyit, mint a lakásod. De nem. Soha többet egy forintot nem látsz, de egy köszönömöt is alig. Megálljt parancsolni konfrontáció nélkül lehetetlen, de muszáj!
Minősített pofátlanság, mikor pusztán emberbaráti szeretetből segít a munkatárs az ügyfélnek. Egyszer. A továbbiak a fenti körülírással egybevágnak, szerencse, hogy ott sokkal könnyebb nemet mondani, de az igény a tartós "segítségre" ott is fennáll.
Tanulság: csak olyan jattot szabad elfogadni, ami valamiféle arányban áll a nyújtott ellenszolgáltatással és akkor nincs a "kilóra megvettelek" érzés egyik félben sem. Szerencsére elég ritka az ilyesmi.
