Kritika érte az írásaimat, miszerint általánosításokra épül.
Na és? -hogy klasszikust idézek.
Szemet szúrt, hogy a mai korunk szelleme nem tud mit kezdeni az általánosításokkal. Pedig ez egy olyan eszköz, ami tényleg segít eligazodnunk a világban, könnyebbé teszi megérteni azt. Már ha megfelelően tudjuk használni. Egy nagy segítség, ha jól bevéssük, hogy az általánosítás a kivételekre nem vonatkozik. Gyakori ellenérv, hogy az általánosításban érintett személy rögtön az ő egyedi és kivételes esetével próbálja bizonyítani, hogy márpedig semmi skatulyázásnak nincs értelme, mert tisztán látható, hogy ő például kivétel, ezért az egész általánosítás, meg maga a gyakorlat hibás és nem vezet eredményre.
Pedig ez tévedés.
Itt jegyezném meg, hogy a mai elfogadott nézet szerint egyazon kérdésben minden vélemények igaza lehet (leggyakoribb kivétel ez alól az, akinek tényleg igaza van) és csupán nézőpont kérdése, hogy ki mit tart igaznak. Einstein kutyafasza volt, mert a valódi relativitáselmélet éppen ez, nem más. Az igazság ezzel szemben az, hogy egy adott kérdésben két egymással ellentétes igazság egyidejűleg nem létezhet. Ha a vélemények eltérnek az azt jelenti, hogy minimum az egyik fél nyilvánvalóan téved. De mivel ezt beismerni nagyobb próbatétel, mint teljesíteni az iron man verseny kihívásait, könnyebb belemagyarázni a maguk igazát a dologba ezzel semmissé téve olyan alapigazságokat, melyeknek ismerete mindenkinek hasznos lenne.
Lépjünk kicsit vissza és kezdjük ott, hogy mi is az az általánosítás.
Talán mindenkit csípett már meg darázs. 
Többnyire nem halálos, de kellemetlen és az ember óvakodik újra átélni az élményt, így megpróbálja elkerülni a hasonló eseteket. A darázs segít ebben, mert olyan színeket öltött magára (gyk: sárga-fekete csíkozás), ami segíti az embert és a többi állatot abban, hogy elkerülje a darázzsal való konfrontációt. Ezzel mindenki jól jár, a darázs békén van hagyva és az ember (és állat) ha képes az általánosítás nagyszerű módszerét alkalmazni, elkerülheti a további darázscsípéseket. Kialakul a reflex: sárga-fekete csíkos = fájdalom. Ez egy millió éves gyakorlat és az elv nem más, mint maga a nagybetűs általánosítás. A természet nem hülye csak az ember, így számít arra, hogy a józan eszű teremtmény márpedig általánosít és nem fogja basztatni a darazsakat. Kétkezi bizonyíték erre többek között a zengőlégy esete. Mivel a természet nem ismeri a mai liberális doktrínákat, joggal alapozhat az ésszerű és logikus dolgokra. A zengőlégy arra épít, hogy a fekete-sárga csíkos rovarokkal szemben már rég kialakult az általánosítás, miszerint egy incidens biztos fájdalommal jár, joggal építhet arra, hogy ha felveszi ezeket a színeket, akkor nagyobb eséllyel lesz békén hagyva, mintha mittudomén, kék színe lenne. 
Milyen következtetést tudunk levonni ebből? Nagyon egyszerű: óvakodjunk a sárga-fekete csíkos rovaroktól, mert jó eséllyel égető fájdalommal jár a találkozás. Aki képes erre az általánosításra jobb eséllyel kerülheti el a csípéseket, mint az, aki erre nem képes és a markába gyűjti őket, mit a hétpettyes katicát a gyerekek. Ki lehet mondani: ezek bazzeg csípnek ám, mint a rohadás. Erre egyszerre kiálthatna fel az összes zengőlégy, hogy márpedig ez hülyeség, hiszen én is épp olyan csíkos vagyok, de nem csípek! Kit érdekel? Ő a kivétel. És ez csak egy dolog, semmi oka a reklamációra, hiszen épp ő akart hasonlítani az általánosítással megbélyegzett csoportra, az ő érdeke az, ha a kivételessége ki sem derül. Na ebben azért lehetnek különbségek, vannak esetek, akik nem kívánnak hasonlítani a megbélyegzett csoporthoz, de az ő eszközük nem az lesz, ami ma divat, hogy az egész általánosítást ámblokk tagadják, hanem az, ha megpróbálnak nem hasonlítani. Elvetni egy biztos módszert csupán a kisszámú kivétel miatt butaság és azt eredményezi, hogy semmilyen képet nem tudunk felépíteni a világról. Gyakorlatilag minden sárga-fekete csíkos rovarral meg kell csípetni magukat ahhoz, hogy abszolút igazságra jussunk, de ez nagyobb veszteséggel jár, mint az előítéleteinkre hagyatkozni. Senki sem fogja bánni, ha a zengőlégy épp emiatt az ítélet miatt nem lesz házikedvenc, ami elhanyagolható áldozat a nyerhető előnyökkel szemben.
Nézzünk egy gyakorlati példát a mai világunkból. Ha például egy éjjel-nappali vegyesboltot viszünk és este 10-kor belép egy 3 (vagy több) tagú cigánycsapat, akkor az előítéleteink szerint (ami nem is előítélet, hanem utólagos tapasztalat) jobban tesszük, ha jobban odafigyelünk, ha nem akarjuk hiánnyal zárni a műszakot. Persze a liberális felfogásúak felhördülnek, hogy meg kell várni, hogy valóban lopjanak és utána mondani bármit, addig semmi helye semmi véleménynek, de ez csak annyi vigasz, mint azon keseregni feldagadt kézzel, szúró fájdalom közepette, hogy mégsem a kivétel zengőlegyet akartam megsimogatni, hanem bizony darázs került a markunkba.
Az általánosítás a természet működésének alapvető része és ez helyes és ezen nem változtat semmiféle emberi érv, semmiféle utólagos magyarázat. Faterom mesélte még régen, majd 20 éve, hogy Sopronban vagy hol megvertek egy embert, mert nagyon hasonlított Bokros Lajosra. Faterom erre azt mondta, hogy ha hasonlított, akkor bizony meg is érdemelte. Kezdő kamaszként akkor még nem értettem ennek a dolognak a valódi igazságát: ha van egy általános vélekedés egy dologgal szemben és mi nem azt a dolgot képviseljük, akkor próbáljunk már látszatra elkülönülni attól a dologtól, amit hátrányos megkülönböztetés ér a jellege miatt. Ha nem próbálunk meg elkülönülni, neadjisten hasonlítani szeretnénk, akkor semmi csodálkoznivaló nincs azon, ha minket is bekategorizálnak és a csoport komplett hátrányait kell elszenvednünk. Ez a megoldás és nem az, ha a természet alaptörvényeit kezdjük el tagadni.
Korábbi témához kapcsolva: ha például nem szeretnénk bekerülni azon vásárlótípusba, amit én egyszerűen csak "a büdös" néven jellemeztem (általánosítottam), akkor igen egyszerűen éppen elég friss levendulaillatot árasztanunk magunkból és senkinek eszébe sem fog jutni az a csúnya bekategorizálás. Ha viszont szagunk olyan, mint a hiéna lehelete, akkor pedig nem értem, hogy kinek mi kifogása lehet az ellen, hogy valaki besorolt minket a többi ótvaros retek bűzbomba közé. Ilyen egyszerű ez,nem kell ide semmiféle elvont tudomány. Érti már mindenki?
Ha mentesülni szeretnénk az általánosítástól, akkor éppen elégséges annyit tennünk, hogy nem produkáljuk azokat a jellemzőket, amik ránk ragasztanak bizonyos jelzőket. És azt sem árt tudomásul vennünk, hogy ez alól kikerülni nem feltétlen azonnali hatású, mint ahogy a legtöbb általánosítás is évszázados, évezredes vagy évmilliós folyamat eredménye. Valamint az sem mellékes, hogy az adott illető ha éppen egy kivétel, akkor képes legyen a saját esetét kivételként tekinteni és ne azonnal a mély gyökerű tapasztalatokat akarja kiirtani a közgondolkodásól.
Szerintem ennyi épp elég ahhoz, hogy az értelmes ember fejében rendet tegyen egy hasznos módszer kezelésének megítélésében, ha mégsem, akkor van-e csodálkoznivaló abban, ha rásütjük, hogy nem igazán érti a világ és a természet működését? Ha nem szeretne abba a klisébe kerülni, hogy azt mondják róla, hogy fogalma sincs a világról, akkor legyen fogalma a világról és varázsütésre csodát fog tapasztalni, mert azt mondják majd róla, hogy az a kategória, akinek van fogalma a világról. Ilyen egyszerű ez, minden ellenkező magyarázat csak porhintés, szerecsenmosdatás. Ha ezzel ellenkező nézetet vall, akkor pedig azzal kerülünk szembe, hogy ütközik az én nézeteimmel és mivel mindkettőnknek márpedig egyszerre nem lehet igaza, így a tévedés esete forog fent, éspedig nem az én részemről, mert amit én mondok az úgy igaz, ahogy van. Ellenvélemény esetén pedig lehet érvelni, de e kérdésben természetesen hiábavaló.
Elnézést, ha az írásban sokat szerepelt az általánosítás szó, de ez a cikk éppen erről szólt, nem másról. Következésképp ha egy cikkben sokat szerepel az általánosítás szó, akkor az a cikk a témáját tekintve az általánosítással foglalkozó írás. Joggal mondhatom-e, hogy márpedig ez nem is erről szólt?
Az általánosítás a barátunk, a segítségünk, ne hallgassunk tehát a kivételekre hivatkozók huhogására, annál is inkább, mert a legritkább esetben halljuk éppen őket. A leghangosabb azoknak a kórusa, akik éppen a legjobban érintettek egy megállapításban!
