Bár ez a fajta az, aki a legtöbb szorongást tudja okozni az ügyfelekkel foglalkozó alkalmazottnak, mégis ezt küldi el az ember a picsába a legkisebb lelkiismeret-furdalással.

Számos változata van:

Van, aki már érkezéskor síkideg. (Várjunk, tisztázzunk valamit! Hogy valaki ideges, az rendben van, gyakran előfordulnak dolgok, amik az embert kizökkentik a jól bevált napi ritmusból, azonban ennek a kezelése egyénenként változó. Aki elfelejti, hogy a problémáját embereknek adja elő, főleg olyanoknak, akiktől segítséget vár, arról van itt szó) Tehát van, aki eleve zaklatottan érkezik. Neki a legnehezebb segíteni. Általában még otthon felkúrja magát valamin és csak azért látogat el a kereskedelmi egységbe/szolgáltatóhoz, hogy ott kiadja a dühét. Nem is biztos, hogy a termékkel, szolgáltatással van a probléma, gyakran egyszerű hozzánemértésről van szó, de sokkal egyszerűbb ezért másokat okolni, mint tájékozódni. Szóval belép és ordít. A kezelésére a legjobb mód, ha az ember türelmes, bólogat, hadd adja ki magából a szerencsétlen! Ha türelmesek vagyunk, éppoly hirtelen távozik, mint ahogy érkezett. Megkapó modoruk ellenére igen ritkán akarják átrendezni a helyiséget, vagy kárt tenni az élőerőben, és bár nehéz ellenállni a kísértésnek, de provokálni mégsem érdemes őket. Ha már segíteni úgysem tudunk. Mert nem tudunk, akármennyire akarunk, hiszen az Ügyfél nincs abban az idegállapotban, ami a befogadást elősegítené. Hadd mondja, hadd menjen. (azért tevékenységük nyomán megajándékozzák a társadalmat pár alkoholistával)

Van, aki védekezésképp agresszív. Igaziból semmi fizikai veszély nem fenyegeti, de az évmilliók alatt beépült ösztön működésbe lép akkor is, ha a fenyegetés nem az emberélet ellen irányul. Egyes emberek fenyegetőleg élik meg azt is, ha idegen környezetbe kerülnek. Ilyen lehet akár a számok és a betűk világa. Ilyen lehet, ha az ember olyan helyre kerül, mondjuk egy műszaki cikk üzletbe, ahol semmiről nem tudja, hogy micsoda. Amikor azt látja, hogy 6 éves kislányok nevetve smseznek, ő pedig bekapcsolni sem tudja a készüléket, a tökéletesen indokolt szégyenérzet helyett az agresszió lesz úrrá a vásárlón. Ha az általa feltett kérdésre a válasz csak a hetedikes fizikakönyv egyidejű ismerete mellett értelmezhető, akkor nyomban megjelenik az indulat. Meg az öntudat! Talán gúnyolódnak velem? Vagy azt kell éreznem, hogy ettől én kevesebb ember vagyok, mint mások? A válasz: nem, igen. Elég demoralizáló az ilyen ügyfél a vele foglalkozó számára, mert hiába a jószándék, hiába adná át szívesen a tudását, a vásárló minden bemenetet lezár, többé figyelni sem hajlandó, neked viszont végig kell hallgatnod. Napi három ilyen és pár év múlva jó eséllyel fél liter pálinka után megy csak a nyugodt alvás.

Van, akinek igaza van! Na ez a legveszélyesebb! Óóóó....   A legkeményebb történetek, a leghúsbavágóbb szavak, a legmerevebb gyomorgörcsök világába érkeztünk. (Ugye nem kell mondanom, hogy az emberek java része még mindig képes a normális viselkedésre, értelmes beszédre, csakhogy ugye nem róluk van szó.) Az embernek igaza van! Igaza van! Ízlelgessük még egy kicsit, ő is épp ezt teszi. Fogást talált a kereskedelmi egységen/szolgáltatón! Ő egymaga! Legyőzte a világot! És Igaza van! Természetesen mindenki automatikusan legjobb tudása szerint segít neki, hogy megoldódjon a problémája, de ez neki nem elég. Már nem érdekli a probléma megoldása, a tekintete ködös, az igazam van eset euforikus hatása alatt áll. Ne becsüljük ezt le! Talán az életében most először éli át az érzést! Az apja verte, a felesége csicskáztatja, a főnöke basztatja, mindenki a vérét szívja, soha sehol egy szava nem volt, talán végig sem hallgatták és most hirtelen abba a helyzetbe csöppen, hogy igaza van. Hát csoda, ha sokan nem tudják kezelni a sikert? A gyors megoldás számára nem jó, hiszen akkor hamar véget ér a trip és folytatódnak az unalmas hétköznapok. Szeretne minél tovább sütkérezni az "igazam van" állapotában, minél többen tudjanak róla és senki se felejtse el egy darabig, hogy ő ma itt járt és igaza volt! Kezelni nagyon nehéz. A sűrű elnézéskérés csak növeli benne a mámort, hiszen még azt az extra bónuszt is megkapja, hogy nemcsak, hogy igaza van, de végre csúsznak-másznak előtte az emberek (az életében ilyen még egyszer nem lesz). Az igazának a nem kellő mélységű elismerése viszont könnyen arra késztetheti, hogy maga vívja azt ki, hiszen minden jogalapja megvan hozzá. Lesznek akik függők lesznek, és direkt keresik a lehetőséget, örömmel fizetnek ki egy véletlen túlszámlázást, hogy utána jól megreklamálhassák. Idült esetekben havi rendszerességgel körbejárják az összes szolgáltatót valami panasszal.

Az ilyen emberek kiszolgálása a melóval jár, de azért az nem árt, ha a velük foglalkozó dolgozók találnak egy közeli és későig nyitva tartó italboltot.

Vannak, akik minden ideológia nélkül egyszerűen taplók. Kihasználják, hogy vannak emberek, akiket köt a szolgálati szabályzat, etika, meg úgy általában a munkahely keretei és ezért nem cselekedhetnek szabadon. Aki tudja, hogy bármit mondhat, nem eshet baja, senki nem fogja bántani, senki nem ír be neki, senki nem hívja fel a főnökét, minden oldalról teljes körűen védve van. Van olyan személyiségtípus, aki nem bírja megállni, hogy ezzel vissza ne éljen. Mint azok a nők, akik arra apellálva, hogy férfi nőt nem üt meg, képesek a legaljasabb mocsokságot is elkövetni vagy akár fizikai erőszakot alkalmazni annak tudatában, hogy az visszafelé nem történhet meg. Ahogy keserű ébredés ez azoknak a nőknek, akik mégis kapnak egy sallert, ugyanígy meglepődött már pár makákó néhány esetben. Hallottam történetet, hogy a gyorsbüfé alkalmazottja levette a pólóját (kifejezve, hogy nem a cég színeiben teszi), kijött a pult mögül, kikísérte az embert és az utcán feltette az egyetlen helyes kérdést: "fej vagy gyomor?" Érdekes, a kijárat felé haladva egyre békülékenyebb lett az ember, de akkor már hiába, elkúrta. Napi szinten tapasztalható, hogy az emberek olyan hangot bírnak megütni a pult túloldaláról, amit nem tennének mondjuk egy buszmegállóban vagy egyéb semleges helyen, mert tudható, hogy fele annyiért is úgy megfejelem, mint ámbráscet a tankhajót. Érdekes, hogy amíg a kérdéses típusú Ügyfél férfiként mégiscsak húz valahol egy vonalat magának, még ha az nagyon alacsonyan is van, a hasonló típusú nőknél ez a képesség hiányzik. Idáig a legmocskosabb, leginkább személyre menő, legmegalázóbb cirádákat mind nőktől kaptam.

Ezek az emberek jelentik a legkisebb lelki megterhelést, nevetségesek, de inkább szánalmasak.